Név: Kirjava

Nem: Nőstény

Kor: 910 év

Külső: Még a sárkányokhoz mérten is hatalmas méretű, mely életkorát jelképezi. Nagyon kevés sárkány van csak, akik hasonló testméretekkel rendelkeznek. Csontozata üreges, akár a madaraké, hogy irdatlan testét a levegőben tarthassa. S mégis, csontjait eltörni tán csak egy vele hasonló erővel rendelkező lény bírná eltörni, még az is nehezen. Szárnáynak fesztávolsága elérheti a 20 métert is. Színe ezüstös fehér. Pikkelyei kemények, akár a gyémánt, főleg hasi és háttájékon. Bár színét tekintve ez szinte várható, pikkelyei mégsem tükrözik vissza a fényt, nem tűr meg semmiféle ragyogást, sőt! Egész teste matt, fénytelen, a maga módján mégis szép - már akinek módja nyílik rá, hogy alaposabban szemügyre vehesse. Szépen izmolt teste lehetővé teszi számára a sebes szárnyalást, és eddig még csak ritkán találkozott olyan dologgal, hol bestiális ereje ne tudta volna kisegíteni őt. Karmai és agyarai tiszteletet parancsolóak, akár a sziklát is széthasítják, de még egy sárkány pikkelyén is komoly sérüléseket képesek ejteni. A torkán egy háromszög alakú toka fityeg, mely segíti a különböző nagyságú, erősségű és forróságú lángok megteremtését. Kiokádott tüze oly hideg, hogy jobban perzsel a lávánál is. Lángja bántóan fehér színű, a közepén mélykék árnyalattal. Amit elér, az előbb komoly fagyási sérüléseket szenved,majd a fagyott réteg oly hővel kezd égni, hogy akár az élő szövet is megolvadhat tőle.Szemei seszínűek, szürkék, ám ha valaki jobban belenéz...: bronz,arany,vörös,kék..? Vagy netán mind egybeolvadva...? Kavarog...mint a harag.

Jellem: Valaha jóindulatú volt, s türelmes. Az emberek és tündék viszálykodásai hidegen hagyták őt. Ám egy napon ez gyökeresen megváltozott. Immár olyan szeszélyes,amilyen szeszélyes egy nősténysárkány csak lehet,ugyanakkor egyfajta fenyegető nyugalommal bír.Állandó gyanakvását nehéz eloszlatni,bizalmába férkőzni szinte lehetetlen Szíve legmélyében gyűlölet dúl, bosszúvágy...Az élet legkeserűbb pirulája jutott neki osztályrészül, mely alaposan megkeserítette egész lényét. Egyetlen célja eltörölni a föld színéről az emberiséget, de ha kell, a tündékre is rátámad, és ha úgy hozza a sors, akár fajtársa vérét is kiontja.

Története: Nagyon régen, élete békés volt és boldog. Párját oly rajongással szerette, amennyire csak lehetett. Vulgaris, a gyönyörű tavisárkány képe, és kettejük gyümölcse: az ő közös fiókájuk emléke örökre egy sajgó pont marad emlékezetében. 
Amikor a sárkányok haragvó lélekkel az emberekre támadtak, ő nem vett részt a mészárlásban. Távol akart maradni a háborúskodástól, ezért úgy döntött egy távoli vidékre költözik. Egy kopár hegy magasan fekvő barlangjában építette ki örök lakhelyét. Ez azonban magával vonta a nehéz életkörülményeket, noha csöppet sem bánta, még annak ellenére sem, hogy a zergéket és barlangi medvéket nehéz volt felkutatni, és gyakran hetekig nem jutott élelemhez. Amikor azonban örök hűséget fogadott Vulgarisnak, s a fészek egy harmadik lakóval, kettejük fiókájával is bővült, Kirjava egyre többet járt vadászni, hogy kincsének soha ne kelljen éheznie. Minden nap zergével, hegyi kecskével tért haza, de a napi halálozások gyorsan kipusztították a vadállományt. Kirjavának egyre távolabbra kellett repülnie, míg Vulgaris őrizte a fészket. Az erdők lakóit szinte lehetetlen volt megkaparintani: a fáktól nem fért hozzájuk. A szomszédos hegyek pedig túl messze voltak. Gyakran csak egy nyúllal tért haza, mely a sárkányfióka számára nem mindig volt elég.Igazi ritkaságnak számított,amikor őzzel vagy szarvassal tért haza. Egy nap aztán már ezekhez a vadakhoz sem tudott hozzáférni. Kirjava kétségbeesésében az emberektől kezdett lopni. Birkát, kecskét, lovat, marhát. S ezzel, bár Vulgaris előre figyelmeztette, akaratlanul is magára vonta az emberek haragját.
A végzetes napon Kirjava egyszerre két bikát próbált elragadni. Fiókája egyre többet követelt, és Vulgarisról meg magáról is gondoskodnia kellett. Két szívós és nehéz,izgő-mozgó állattal hátsó lábának karmai közt azonban még egy különösen izmos sárkány is csak nehezen tud repülni. Épp ezért Kirjava azon a napon csak későn érkezett haza...de még épp időben hozzá, hogy hallja fiókája kétségbeesett üvöltését. A bikákat a mélybe dobva, a szélnél is sebesebben szárnyalt otthona felé, szívében balsejtelemmel.... A látvány oly erejű, fájdalomtól és bősz haragtól eltorzult ordítást csalt ki belőle, hogy a környékbeli hegyeken több helyütt is lavina zúdult a tájakra. Barlangjának bejárata előtt a három mágus és a négy lovag harcra készen perdültek meg. Arcukat kiontott sárkányvérrel mázolták be. A földön két ember hevert holtan, de ez a csekély veszteség Kirjava számára semmiség volt. Ő csupán párja és lánya meggyötört holttestét figyelte,amint kifacsarodott tagokkal hevertek az emberek háta mögött. Kirjava újabb dobhártyaszaggató üvöltéssel adta tudtára a világnak felháborodását és mérhetetlen fájdalmát...aztán egy fúria tomboló dühével rontott az emberekre. A sárkányvadászok összeszokott csapatot alkottak ugyan, de az előző harc Vulgarissal mindannyiukat kimerítette,ráadásul két fontos társuk halott volt. Kirjava első rohamát visszaverték ugyan, de két újabb társuk életével fizettek érte. Az ezüst nőstény haragja nem ismert határt. Újra és újra lecsapott. Tüzet okádott és harapott, sziklákat tépett ki és vágott az emberekhez. Tomboló dühével a csapat nem tudott mit kezdeni. A mágusok erejükön felül teljesítve, kántálni kezdtek. Kirjava kecses, de veszedelmet sejtető kanyart írt le, amikor tagjaiba görcs nyilallt. Szárnyait, úgy érezte, valami ismeretlen erő akarja gúzsba kötni, hogy mozdítani se bírja őket többé. Hirtelen támadt félelme újabb haraggá csapott át,s tokája óriásira duzzadt. Soha életében nem köpött még ilyen erejű, és ekkora lángot.A három mágus életében nem tapasztalt még ilyen pokolt. Szenvedésük azonban nem tartott soká. Kirjava a mágusok halálával kitört az átokból, s a még megmaradt két lovagra rontott. Egyikük felszentelt kardjával mély sebet ejtett az egyik lábán, de ez nem segített rajta. Kirjava mindkettejüket megragadta, s mint egykor a két bikát, most a két embert hajította a több ezer méteres mélységbe...
Aztán csak rótta nyugtalan köreit otthona fölött. Halk, gyöngéd morgásokkal szólongatta hol Vulgarist, hol leányát. Többször lecsapott, hogy aztán anélkül, hogy lábai a talajt érintenék, éles kanyarral újra a levegőbe törjön. Végül leereszkedett holt családtagjai közé. Szívét úgy érezte ezernyi karom marcangolja. Mellkasában oly feszítést érzett, oly kibírhatatlan fájdalmat, mintha valami szét akarná őt feszíteni. Az előbb még durván küzdő fenevad most minden porcikája gyöngéd és becéző, szeretetteljes volt, ahogyan párjához, majd fiókájához simította fejét. Forró leheletével próbálta keltegetni szeretteit. De mint ahogyan a lenyugvó nap sem tér vissza a domb mögül...a holtak sem kelnek új életre...Kirjava végül lefeküdt, s egész testével Vulgaris kihűlt, meggyötört porhüveléyhez simult. Farkával magához vonta fiókája elgyöngült tetemét, s mély álomba szenderült. Egyfajta hibernált állapotba került. Légzése, anyagcseréje, vérkeringése lelassult. A halál szélén táncolt szervezete. Utánuk akart menni. Követni őket a Másholba. Lényének egy apró része azonban nem engedte meghalni. Nem, amíg véghez nem vitte, amit a helyzet megkíván. Bosszút! Vért a véremért! Nem tudja, meddig feküdhetett ott. Amikor azonban újra felébredt, s letekintett, a hegyoldalon három sárkányvadász kapaszkodott fel...Bosszú! 
Vérzik a szívem, ne vérezzen kárba. Mit kívánsz kárpótlásul?
"Párom elvesztéséért: az ember kínját,
Lányom haláláért boldogság híját.
Törött lelkemért a szent béke végét,
Dúlt otthonomért a világ szenvedését!"